Az olvasás iránti szenvedélyem nem éppen új keletű, hiszen már gyermekkoromban is mindig könyvkupacok álltak a karácsonyfa alatt - igen, így jár az, akinek a névnapját csak egy paraszthajszál választja el a szeretet és a fény ünnepétől. Ahogy az lenni szokott - ebben sincs semmi meglepő - a mérték nélküli olvasás előhozza a gondolatok írásban való megfogalmazásának igényét is. Kezdő szárnypróbálgatásaim mai szemmel igazán nevetségesnek tűnnek, de akkoriban véresen komolyan vettem minden egyes mondatot, amit papírra vetettem. Valamiért úgy érzem, hogy ma sincs ez másként, és csak reménykedem benne, hogy a későbbiekben nem ugyanazt fogom majd érezni, mint a kezdeti irományaimmal kapcsolatban jelen pillanatban - erre majd csak az idő tud megfelelő válasszal szolgálni.
Sokkal tartozom anyukámnak, aki nem nevette ki a családban egyébként elég szokatlan és egyedi hóbortomat, és a késztetésem kiteljesedése érdekében megvette nekem a szülővárosom - ami inkább csak városka - papírboltjának polcán sorakozó, akkor még teljességgel csúcsteljesítményű készüléknek számító Erika írógépek egyikét. Innentől kezdve tényleg kopácsolhattam a gondolataimat, ami az első időkben úgy nézett ki, hogy mire kezdetleges, villám módszerű - ide csap és oda csap - gépelési technikámmal papírra varázsoltam a mondat elejét, elfelejtettem a másik felét. De a kitartásomnak végül is eredménye lett, mert megszületett első írásom, amellyel - erről eddig kevesen tudtak - beneveztem egy pályázatra - ekkor még a középiskolám padjait koptattam. Az eredményhirdetés persze nem zárult számomra kedvező kimenetellel, díjat nem hoztam el, de a zsűri figyelmét sikerült felkeltenem és további írásra biztattak. Amiből végül hosszú ideig semmi sem lett. Sőt, egy időre az olvasást is eléggé elhanyagoltam.
Azt mondják az embernek korszakai vannak, amit a saját tapasztalataim alapján alá is tudok támasztani: a történetek iránti megszállottságom visszatért, és idővel egyéb folyományai is lettek a régi szenvedélyem feléledésének. Lényegesen könnyebb helyzetbe kerültem, hiszen Erika írógép helyett immár számítógép állt a rendelkezésemre, papír helyett pedig a blogfelület lett a szövegeim megjelenítési helye. Persze előtte még meg kellett barátkoznom az internet világával, az információs világsztráda száguldó sebességével és lehetőségeivel - addig is kötelezettségek nélkül, csak színtiszta élvezetből habzsoltam a regényeket.
Katalizátorként hatott rám a moly.hu oldal, ahol lehetőségem nyílt arra, hogy az olvasmányaimról kifejtsem a véleményem - ezek először csak két-három sorosak voltak, majd lassanként egyre hosszabbak lettek, végül eljutottam arra a szintre, hogy "saját" felületen posztoltam ki és tettem közzé a gondolataimat: 2012. január elején megnyitottam a Könyvek erdeje elnevezésű, könyvekkel és könyvkritikákkal foglalkozó blogoldalamat, ami azóta is folyamatosan üzemel. Alig egy évvel később felkérést kaptam az ekultura.hu szerkesztőségétől, hogy írjak kritikákat/ajánlókat az oldalra. A blogolásnak és a vélemények megfogalmazásában szerzett gyakorlatnak köszönhetően a stílusom észrevehetően változott és csiszolódott - mondhatni finomodott.
Az említett felületeken sorra jelentek meg a kritikáim, de mindezek mellett egyre gyakrabban röppent fel a kérdés, ha valaki szóba elegyedett velem és a nicknevemről rám ismert: "Miért nem írsz?" Néhány esetben csak a fejemet ingattam, máskor pironkodva vallottam be, hogy írok, csak éppen nem haladok. Mint mindenki, természetesen én is regényt szeretnék letenni az asztalra, adni az olvasók kezébe, de ez a napi elfoglaltságok mellett lassú folyamat. "Miért nem írsz novellát?" - érkezett a következő kérdés, ami teljesen helyén való, de én hosszú ideig meg voltam róla győződve, hogy ez a műfaj nem passzol az én bőbeszédű, szótermelő stílusomhoz.
2015. elején a moly.hu oldalon kiírásra került a II. molyantológia pályázat, amelyre először még csak legyintettem, majd a tíz napos, nem áprilisi tréfának szánt hosszabbítást olvasva már nem egészen így reagáltam. Bekerült a bogár és fáradhatatlanul motozott is a fülemben, viszont nem volt művem, amit benyújthattam volna, így a szűk másfél hét alatt megrágtam magamban a jelentkezést, tanácsot, véleményt kértem ez ügyben a barátnőimtől, majd összeütöttem két novellát, barátnői segítséggel megszerkesztettük őket, és végül beküldtem a pályaműveket. Május hónap első napján jött az értesítés, hogy az egyik novellám be fog kerülni a kötetbe. Így esett tehát az meg, hogy az egyik írásom nyomtatásban is megjelent. Arról, hogy a publikáláshoz milyen nevet választottam, egy másik posztban regélek.
A tudat, hogy a novellám kedvező fogadtatásra talált, engem is inspirált: rájöttem, hogy tudok (vagy legalábbis valamilyen szinten sikerült) novellát írni, és ez ötletek egész folyamát indította el. Ezek némelyike kidolgozásra került - de természetesen van még rajtuk mit csiszolni -, a többi pedig azt várja, hogy időt tudjak szánni a bővebb kifejtésre.
Gyakorlatilag ez az oka annak, hogy ez a blogoldal elindult: meg akarom mutatni Nektek, Kedves Olvasóim, hogy miket sikerült kiötölnöm és bepötyögnöm, valamint megmutatni azt, hogy mi áll mindezek hátterében. Kíváncsi vagyok a véleményetekre!
Az említett felületeken sorra jelentek meg a kritikáim, de mindezek mellett egyre gyakrabban röppent fel a kérdés, ha valaki szóba elegyedett velem és a nicknevemről rám ismert: "Miért nem írsz?" Néhány esetben csak a fejemet ingattam, máskor pironkodva vallottam be, hogy írok, csak éppen nem haladok. Mint mindenki, természetesen én is regényt szeretnék letenni az asztalra, adni az olvasók kezébe, de ez a napi elfoglaltságok mellett lassú folyamat. "Miért nem írsz novellát?" - érkezett a következő kérdés, ami teljesen helyén való, de én hosszú ideig meg voltam róla győződve, hogy ez a műfaj nem passzol az én bőbeszédű, szótermelő stílusomhoz.
2015. elején a moly.hu oldalon kiírásra került a II. molyantológia pályázat, amelyre először még csak legyintettem, majd a tíz napos, nem áprilisi tréfának szánt hosszabbítást olvasva már nem egészen így reagáltam. Bekerült a bogár és fáradhatatlanul motozott is a fülemben, viszont nem volt művem, amit benyújthattam volna, így a szűk másfél hét alatt megrágtam magamban a jelentkezést, tanácsot, véleményt kértem ez ügyben a barátnőimtől, majd összeütöttem két novellát, barátnői segítséggel megszerkesztettük őket, és végül beküldtem a pályaműveket. Május hónap első napján jött az értesítés, hogy az egyik novellám be fog kerülni a kötetbe. Így esett tehát az meg, hogy az egyik írásom nyomtatásban is megjelent. Arról, hogy a publikáláshoz milyen nevet választottam, egy másik posztban regélek.
A tudat, hogy a novellám kedvező fogadtatásra talált, engem is inspirált: rájöttem, hogy tudok (vagy legalábbis valamilyen szinten sikerült) novellát írni, és ez ötletek egész folyamát indította el. Ezek némelyike kidolgozásra került - de természetesen van még rajtuk mit csiszolni -, a többi pedig azt várja, hogy időt tudjak szánni a bővebb kifejtésre.
Gyakorlatilag ez az oka annak, hogy ez a blogoldal elindult: meg akarom mutatni Nektek, Kedves Olvasóim, hogy miket sikerült kiötölnöm és bepötyögnöm, valamint megmutatni azt, hogy mi áll mindezek hátterében. Kíváncsi vagyok a véleményetekre!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése