.

.

2015. július 31., péntek

Tények és érdekességek a Lófej-forrásról

Ahogy A forrás legendája novella kapcsán már megemlítettem a Lófej (vagy Lófő)-forrás egy létező, valós képződmény, amely az Aggteleki karszt Jósvafő környéki forráscsoportjának egyik tagja. Vize - kimutathatóan - kapcsolatban van a Baradla-Domica barlangrendszerrel, illetve a környékbeli egyéb forrásokkal is (Nagy-Tohonya, Kis-Tohonya, Szabó kút és Babot kút). A Lófej-forrás Jósvafő környékének legmagasabban - tengerszint felett kb. 425 m magasan - fakadó forrása, vize a felszínre bukkanást követően újra elnyelődik és a Nagy-Tohonya-forrásban jelenik meg ismét.

Az előző információk alapján jogosan feltételezhető, hogy a terület geológiája és hidrogeológiája összetett, és ez így is van, mert bár több évtizeden keresztül végeztek kutatásokat a karszt területén, ezáltal rengeteg kapcsolatot, összefüggést sikerült kimutatni, de teljes egészében és kellő alapossággal még ma sem ismert a karszt barlangokkal és forrásokkal teli összetett rendszerének működése.

A Lófej-forrás, illetve a működése a maga nemében egyébként is ritka jelenség - a Magyarországon található mindössze három darab szivornyás forrás egyike. Az Aggteleki karszt területén még egy hasonló forrás létezik - a Nagy-Tohonya-forrás -, a harmadik képződmény pedig - a Sárkány-kút - a Mecsekben, Orfű közelében található. Sőt, az egész Kárpát-medencében összesen csak kilenc darab szivornyás forrás működik.

Forrásnak azt nevezzük, amikor a felszín alatti víz természetes úton tör a felszínre. A legtöbb esetben az így fakadt vizek foglalása már megtörtént, kevés esetben maradt fenn a természetes állapot. Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy a szivornyás mitől is olyan különleges? Nem a ritkaságuk a fő tényező, hanem a működésük mechanizmusa: a víz felszínre bukkanására kitörések formájában kerül sor.

A Jósvafő környékén lakó emberek az időszakos kitöréseket „természetfeletti” jelenségnek tulajdonították, ezért a források viselkedésének magyarázatára sárkánylegendák alakultak ki. A nép körében elterjedt legenda egyik feldolgozása a közeli Keleméren lakó Tompa Mihály Lófő című verse, amelyből azt is megtudhatjuk, hogy miért kapta a forrás a Lófő nevet.

„A jámbor népnek rettentésire,
Setét barlangjában, a bérc alatt
Lakott hajdan egy lófejű csuda, 
Mely vízivó sárkánynak mondaték, (…)”

Ha már annyit emlegettem a szivornyát, akkor itt az ideje arról beszélni, hogy mi is az a szivornya, illetve hogyan alakul ki és hogyan működik.

Karsztos területen a lehulló csapadék felszín alatti vízfolyásokat hoz létre, melyek a hegy lábánál forrás alakjában jelennek meg. A csőszerű forrásjáratban a visszaduzzasztás hatására terem képződhet, ha a mészkőnél tízszer kisebb mértékben oldódó dolomittömb kerül a vízfolyás útjába. Ebben az esetben a terem után elvékonyodó járat alakul ki a dolomit és a mészkő határán. Ha a terem aljától a tetejéig emelkedő, majd a terem alsó szintjére visszatérő leszívó cső keletkezik, akkor ezt a jelenséget a teremmel együtt szivornyának nevezzük. Ha a patak a termet feltölti vízzel, akkor a rendszer magától leszívódik a görbe leszívó hatás fizikai elve alapján. Ebben az esetben – többé-kevésbé szabályos időközönként (néhány óránként vagy többnaponként) – csapadék hatása nélkül is áradás jelenik meg a forráson. A jelenség neve szivornyás kitörés.

A Lófej-forrásnak hármas szivornyarendszere van. Két, sorba kötött nagy-, és egy ezekkel párhuzamosan kötött kis-szivornya hozza létre a nagyon bonyolult vízhozam változásokat. Az 1960-as években a forrás már viszonylag csendes volt, az aszályos időjárás miatt a hozamnövekedések már rövidebb időközökben jelentkeztek, de korábban a forrás gyakori (6-12-24 óránként) jelentkező, 1-2 óráig tartó, akár 3-4000 liter/perc vízhozam növekedése felszökő vizet és hanghatásokat produkált.

A forrás vízhozamának mérésére az 1960-as évek közepén mérőműtárgy épült, amely egy fixen beépített mérőbukóból, egy utófenékből és egy, a vízállás mérésére szolgáló műszer elhelyezésére alkalmas épületből, valamint egy vízmércéből áll. A vízhozam meghatározása a műtárgyon átbukó víz magasságának függvényében bukóképlettel került meghatározásra. A vízmagasság mérésére több eszközt is használtak: korábban rajzoló, napjainkban már nyomásérzékelő műszer szolgáltatja az alapadatokat.

A Lófej-forrás szigorúan védett területen található, nem látogatható - a túraútvonal a Szelce-völgyben vezet el.

Zárásként ismét csak Tompa Mihály Lófő című verséből idéznék.

"A hegynek oldalán ott a nyilás,
Amely maig a lófő nevet visel.
S déltájban megzudúl mindennap a
Víz rejtekéből, s zúgva hull alá,
És csendesen van ismét másnapig.
Belőle,mint a monda szól,
A sárkány fujja a vizet."



Felhasznált irodalom:
1.) Tompa Mihály: Lófő
2.) Kovács-Vid-Maucha-Berényi Üveges-Izápy: Az Aggteleki-karszt nagy forrásainak és a Baradla-, illetve a Béke-barlangban a járattalp alatt észlelt vizek kémiai összetevőinek vizsgálata többváltozós adatelemző módszerekkel
3.) Izápy Gábor: Élő, eltűnő és elfeledett kutak és források Jósvafőn (Jósvafői Helytörténeti füzetek 30.)
3.) Izápy Gábor - Maucha László: Az Aggteleki hegység karszthidrológiai vizsgálata a jósvafői kutató állomáson

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Üzemeltető: Blogger.

Megosztás

Twitter Delicious Facebook Digg Stumbleupon Favorites More